Bejelentés



kitti-konyhaja
Az igazi ízek

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.







Üzenőfal


Név:

Üzenet:



Hírek
Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelemre és a frissítésekről értesítést kapsz! Feliratkozni és leiratkozni: kittymazsola@vipmail.hu

tovább >>


Látogatók receptjei

Szeretettel várom a látogatók receptjeit,hogy az ország minden részéről finomabbnál finomabb recepteket gyűjtsünk össze egy csokorba,ezzel segítve a háziasszonyok mindennapjait. A receptek szavazáson vesznek részt. A nyertes ételt elkészítem és fényképekkel feltöltöm! A recepteket várom a :kittymazsola@vipmail.hu e-mail címre!

tovább >>


Látogatók receptjei

Szeretettel várom a látogatók receptjeit,hogy az ország minden részéről finomabbnál finomabb recepteket gyűjtsünk össze egy csokorba,ezzel segítve a háziasszonyok mindennapjait. A receptek szavazáson vesznek részt. A nyertes ételt elkészítem és fényképekkel feltöltöm! A recepteket várom a :kittymazsola@vipmail.hu e-mail címre!

tovább >>





A gabona

A római gabonatermesztés a legfontosabb mezőgazdasági tevékenység volt a mediterrán régióban. A gabona adta az erőt, a földbirtoktól függött a polgárjog, s a polgárjog kötelezettsége volt a katonáskodás. A római polgár már a korai köztársaság idején is egyfajta „terjeszkedési kényszer” hatása alatt állt, hogy családjának földet tudjon biztosítani. A köztársaság válsága is a földkérdéshez kapcsolódott: a nagybirtokosok tönkretették a kisparaszti birtokot, s ezzel földönfutóvá vált a büszke római polgár (mellesleg a hadsereget is válságba sodorva ezzel).

Az isz. III. századig a birodalom terjeszkedett, az urbanizáció, a városiasodás egyre általánosabbá vált, s ez elősegítette a gabonatermesztés intenzív fejlesztését a nagybirtok, s azon a rabszolgamunka alkalmazását.

A III. század válsága azonban számos változást hozott.

A legfontosabb, hogy egyre inkább előtérbe került a kereskedelmen alapuló árucsere helyett az önellátásra való berendezkedés, ami a városok meggyengülését, fokozatos elnéptelenedést váltott ki.

A földek kimerülése a rabszolgák számának csökkenése, a városok gabonaigényének visszaesése együttesen ezt eredményezte, hogy a búza helyett előtérbe került a rozs, árpa, zab, tönköly, köles, cirok felhasználása.
A gabonaföldek látványa az emberekben a természet feletti uralom érzését keltették


A bor


A középkor korai időszakától kezdve a kenyér Isten kenyere, a bor Isten bora volt, s ez adta meg kultikus jelentőségét a barbárok között is. A páli fordulat szakított a zsidó hagyományokkal (a zsidók számára a kenyér és a bor is tiltott étel a vallási szertartás számára, a kenyér azért, mert tisztátalan, a bor azért, mert erjesztett és bódító ital). A római-görög kultúra alapélelmei azonban ezek, s így hatott a korai kereszténységre is, az eucharisztia szent ételévé és italává tették a kenyeret és bort.

A szőlőművelés és a bor kultúrája a mediterrán országok étkezését meghatározta az ókorban is.
A képen ókori amforák láthatóak.

Több egyházatya a kenyér és bor készítésének folyamatában meséli el példázatos formában a hit hatását az egyénre (Szt. Ágoston, Szt. Ambrus). A kenyér igazi jelentőségét azonban az a hit adja, hogy a kenyér maga Krisztus. A gabona, a bor és az olaj a szakrális élet nélkülözhetetlen része, így ahol van kereszténység, ott azonnal megkísérlik a szőlő és a búza termesztését is. Így kerül Angliába, Németországba, Lengyelországra, Magyarországra a szőlő és a bor.

Az egyház és a kereszténység hatására a barbár Európa lakosai is megismerkedtek a borral és a kenyérrel.

Istentisztelek során használt kelyhek a VI-XVI. század közötti időből
Minden templomban kellett lennie legalább egy-két kehelynek az istentisztelet céljából.

Az olaj

Az antikvitásban az olaj elsősorban a mindennapi használatban kapott szerepet: a forró Nap hevétől izzadt testet kegyetlenül csípte a por, az apró homokszemcsék ezrei, melyek az embereket jártukban-keltükben mindenhol elértek (gondoljunk az ókori öltözetekre, melyek nyitottak voltak, ha voltak egyáltalán, a hőcsere érdekében). Ezért minden hazaérkezéskor a fürdő kötelező volt, s a módosabbak egész testüket bekenték olajjal, hogy a port könnyen le tudják mosni, s az égett bőrt védjék. A zsidó hagyomány azonban az olajnak szakrális jelentőséget tulajdonított: a királyok felkenéséhez használt eszközzé vált, mely kifejezte a kiválasztott személy felkentségét. A kereszténység ezt a hagyományt átvette, először az egyházi hierarchia felső szintjei (a püspökök és papok szentelésekor), majd a constaninusi fordulat után a világi vezetők nép előtti kiválasztottságának jelzésére is használták. Az olaj ilyetén szakrális használatának legfontosabb szerepe a királykoronázások során figyelhető meg, amikor az ország érseke szentelt olajjal felkeni az uralkodót, hogy védje egyházát, országát. Az olaj így az egyház segítségével szintén elterjed Európában, de elsősorban csak szakrális funkciójában, mert tömeges fogyasztásra termelni - éghajlati okok miatt - nem lehetett. Az olaj emiatt kerül hátrányba majd a vajjal.


Az olajat az ókorban étkezésre, a test ápolására és szakrális, kultikus célokra is használták.

A görögök egyik legfontosabb exportterméke a korban.

A barbárok a húsra úgy tekintettek, mint az erősek eledelére
A barbár népek a birodalom határain túl elsősorban húst ettek. Vadászat, halászat, szilaj állattartás volt életük meghatározó mezőgazdasági része, a növénytermesztés csak kiegészítő táplálkozást jelentett.

Főzéshez zsírt használtak olaj helyett, bor helyett pedig sört illetve gyümölcsökből erjesztett italokat, esetleg kancatejből készített kumiszt ittak.

A fő étek a vaddisznó A VI-VII. század során a betelepülő germán törzsek a megszerzett területeket mint hasznosítható teret tekintették. Ennek jele, hogy a területet nem elvont mértékegységgel, hanem terület által eltartott állatok számával adták meg. A germánok számára a legértékesebb táplálék a hús lett.

A germán törzsek tagjai a korban még előszeretettel fogyasztották nyers állapotban is a húst, ami a rómaiakat döbbenettel töltötte el, s a barbárság eszméjét felerősítette bennük.

A legfontosabb hús a sertés volt, tölgyesekben szilaj sertéstenyésztést folytattak: az állatok szabadon kószáltak és ették a makkot, sokszor majdnem olyan vadak voltak, mint a mai vaddisznók.

Egyéb húsok: tehén, marha, gödölye, bárány, őz, szarvas, vaddisznó, fácán, nyúl, fogoly, galamb, páva, tyúk, liba stb…

A barbárok falvai Mivel a hús a legfontosabb táplálék a korban, ezért a hatalmat is szimbolizálta, az uralkodó rétegek érték- és ételrendjében kiemelt szerepet játszott. A hús rendszeres fogyasztásától erősek és szívósak lettek, tudtak harcolni, azaz képesek voltak a politikai hatalmat megragadni. A férfiasság mintája a sokat evő lovag: "a barbárnak az csupán az ember, ki legtöbbet bír enni", "Én tudom, hogy melyik művészetben vagyok kész megmérkőzni: nincs itt senki, aki gyorsabban enné az ételt, mint én." - mondja a germán mondavilág egyik istene. "Úgy evett mint egy oroszlán" - csodálják Nagy Károly udvarában az egyik követet. Vagy amikor szerény ételt szolgáltak fel egy egyházi vacsorán, a történetíró megjegyzi, hogy ez "ellentétes a frankok szellemével".

Az ókori táplálkozás (Skumát Judit munkája)

Az ókori Kelet civilizációi (a letelepedés és állattenyésztés hatása az étkezésre)

Idõben nagyot lépünk elõre, amikor a gasztronómia történetében az ókori birodalmak étkezési kultúráját tekintjük át. Európa lassan átveszi és átformálja a keleti civilízáció eredményeit. A gabonatermesztés kétségtelenül Ázsiából terjedt Európába. Az árpa õse Afganisztánban, Perzsiában élt, a mai búza elõdjét Mezopotámiában termesztették. A Tigris - Eufrátesz közének legrégebbi ismert civilizációja már háziállatként tenyésztette a juhot, amikor európai elõdeink a háziasítást még meg sem kezdték. A Tigris - Eufrátesz közének legõsibb ismert városa, Ur maradványai között agyag-, réz-, cserépedényeket, ivócsészéket találtak. Egy földalatti szentélybõl állati csontok, árpaszemek kerültek a felszínre, a hajdani áldozati lakoma maradványai. Ur városában emeletes házak voltak vízvezetékkel, fürdõhelyekkel, belsõ udvarral. Mai táplálkozásunk egyik bölcsõje India. Jóval a mi történelmünk elõtt termesztették a rizst, az árpát, a búzát, a datolyát. A földjeiket öntözték is már. Háziállatuk volt a juh, a bivaly, az elefánt, a csirke késõbb a teve és a ló is. Babilonból, a Kr. e. 2400-ból származó ékírásos szöveg felsorolja a halakat, a húsféléket, a datolyát, a gabonával teli bõrzsákot, a sörrel teli cserépkancsókat. Az asszírok, az ókor másik nagy metropolisát, Ninivét, Babilon vetélytársát hozták létre. A hódításokra törekvõ kereskedõ nép nem törõdik annyit a földmûveléssel, de nagy húsevõk, borivók lévén jeleskedtek az állattenyésztés és a szõlõmûvelés területén. A dombormûveken, amelyeket Ninive romjai között tártak fel a régészek gyakori motívum a lakoma. A perzsa konyha gazdagságát a fejlett mezõgazdaságának köszönhette, öntözés nélkül megtermett a gabona, a szõlõ és a különféle gyümölcsök. Valószínû, hogy Perzsiában alakultak ki az étkezéssel kapcsolatos kezdeti "etikett-szabályok", amelyek a görög-római világon át jutottak el Európába. Egyes római írók a perzsa udvar óriási lakomáiról, elképesztõ gazdagságáról lenyûgözõ pompáiról írnak. Említik a gasztronómia fejlettségét és sokféle ételeit.

Az egyiptomi táplálkozás

Az egyiptomi táplálkozás fõ forrása már az õsi idõkben a Nílus volt. Megújuló áradásai, sûrû fekete iszapja tette termékennyé az egyiptomi földeket. Ennek a folyónak köszönhetõ az itt kialakult civilízáció. A folyószéleken, mocsarakban vadon termõ lótusz magvát megszárítva, lisztet, pépet készítettek belõle. A papírusznád alsó szárrészét kifõzték vízben, ahogy ma a spárgát készítik. Halakat, vízi madarakat is bõven szolgáltatott a Nílus. Kölest, árpát, búzát is termesztettek. A szegényebb néprétegek a gabonából készült lepényhez, kovásszal kelesztett kenyérhez sült halat, hagymát, datolyát ettek. Beszámolnak arról is a feljegyzések, hogy a Kheopsz-piramis építésén dolgozó rabszolgák vöröshagymát, fokhagymát, petrezselymet kaptak táplálékul. A jobb módú egyiptomiak étrendje természetesen gazdagabb volt. Készítettek lótuszgyökeret, a lótuszmagból emésztést serkentõ salátát, zsenge papíruszhajtást. A baromfifélék közül a gyöngytyúk, a galamb és a kacsa húsa volt a kedvelt, de ettek foglyot, fürjet is. Fogyasztották a juh, a ló, a teve és a szamár húsát, de tenyésztettek szarvasmarhát is. Az egyiptomiak étkezésére vonatkozóan sok ismeretünk a feltárt sírokból származik. A száraz, sivatagi levegõ megõrizte a mindennapi életet ábrázoló festményeket, edényeket, az elhunyt háznépét megszemélyesítõ festett agyagfigurákat, urnákat. Jól kivehetõk egyes dombormûveken az étkezés fogásai: kacsa, liba, kenyér, boros korsó és két, virággal teli váza. Ugyancsak érdekes dokumentumokat õrzött meg Kha thébai fõépítész és felesége, Mirit sírkamrája. A hosszú útra sokféle cipót, vajat, nyers és szárított húsokat, baromfit, sózott halat, fokhagymát, zöldségféléket, olajjal, borral, tejjel töltött amforákat, lekvárral töltött fazekakat, mazsolát, datolyát készítettek, de poharak, tányérok és egy teljes konyhai felszerelés is ott volt. Általánosan elterjedt volt Egyiptomban a borfogyasztás. Az érett szõlõt lapos kézikosarakba szedik, kádakban tapossák. A mustot belülrõl gyantával bevont amforákba öntötték. Hasonlóan õsi eredetû a sör készítése. A Kr. elõtti III. évezredben már számos serfõzõ mûködött, védnökük Ozirisz isten volt, neki tulajdonították a sör felfedezését. Készítettek világos és barna, valamint különbözõ módon fûszerezett söröket is. Szokratész jegyezte fel, milyen arany és bíbordrapériákkal díszített teremben fogadta Kleopátra Antoniust és barátait. Aranyból készített, drágakövekkel kivert serlegekbe öntötték a borokat, és amikor a rómaiak megcsodálták a vagyont érõ serlegeket, mosolyogva intett, hogy nekik ajándékozza. Keletrõl iparcikkeket, illatszereket, búzát, fûszereket, bort és sok különlegességet szállítottak az egyiptomi, föníciai, görög, római hajósok görög földre, illetve Itáliába.


A görög-római étkezési kultúra

Hosszú évezredek keleti öröksége - konyhamûvészete is - egy újfajta ízlésvilágba, Európába került át, megszületett a görög, majd a római gasztronómia.

A görög étkezési szokások

A görög kultúráról, eszményekrõl, társaséletrõl, de ételekrõl és étkezésrõl is sokat elárulnak a homéroszi eposzok. Homérosz a görög nép legendás hírû költõje, kb. Krisztus elõtt ezer évvel született. Az õ általa rajzolt világképbõl kiderült, hogy az étkezés milyen fontos jelensége volt a görög társadalmi életnek. Tény, hogy már az ókori görög világban találkozunk a vendégjog, a vendégbarátság fogalmával. Minden nép, mely eljutott a civilizáció kezdeti fokára, szükségesnek tartotta, hogy idegenben, ismeretlen környezetbe kerülve fedelet, élelmet, védelmet kapjon. Arra is rájöttek, hogy ezeket az elõnyöket csak a kölcsönösség alapján lehet biztosítani. Tudjuk, hogy a legbecsültebb eledel a marhahús volt, amelyet csak sütve készítettek, de juh-, kecske-, sertéshúst, baromfit, halat és egyéb tengeri állatokat is fogyasztottak. A napi étkezésben fontos szerepük volt a gyümölcsöknek, a salátáknak, a zöldségféléknek. Kedvelték a káposztát, zöldbabot, spárgát, endíviát, sok vöröshagymát, fokhagymát is fogyasztottak. A sokféle saláta fogyasztása a mediterrán népekre mindig jellemzõ volt. Ismerték az almát, hamuban sütve ették meg a birsalmát. A legjellegzetesebb gyümölcsük a füge, amit frissen, aszalva, sütve fogyasztottak, de tésztákba, kenyérbe is gyúrták ízesítõnek. Ritkaságszámba ment és csak orvosságnak használták a citromot. Termesztettek tököt, uborkát, változatos készítési módját ismerték a gombáknak. A káposztából a mi korhelylevesükhöz hasonlót fõztek. A kovász nélküli pogácsát szívesen ropogtatták mindenkor. Hetvenkét féle különbözõ kenyér került ki a görög pékek kemencéibõl. A mediterrán ember ma is édesszájú, a tészták, a desszertek terén is úttörõk lehettek a görögök. Édesítõszerként fõleg mézet és édes gyümölcsöt használtak, a nádcukor ritka és drága orvosságnak számított, csak kivételes esetben kerülhetett a szakácsok kezébe. A fûszerek használata terén valószínû túlszárnyalták az utókort /pl. szezám, kömény, ánizs, kapor, koriander, menta, zsálya, majoránna, ruta, mazsola, ecet, méz, bors/ és egyéb fûszerek sokaságát is használták. Legkedveltebb zsiradékuk az olívaolaj volt. A reggelihez és az ebédhez nem hívtak vendéget. A legtöbb görög reggelire csak kenyeret és bort fogyasztott. Az ebéd sajt, szõlõ vagy egyéb gyümölcs, bor esetleg édes tészta volt. A vacsora bõséges, kiadós lehetett. A hellén korban a szakácsmesterséget mûvészetként tisztelték. A fõzés magasztos ténykedésnek számított. A szakácsnak nemegyszer vallási feladatot is el kellett látnia. A homéroszi korra jellemzõ egyszerûség véget ért, a keletrõl jött új szokások kiszorították a régieket.

A klasszikus kor lakomái

Korabeli levélbõl ismerjük egy gazdag és elõkelõ macedóniai polgár vendégeinek felszolgált ételek sorát, mely a mai szemmel nézve hihetetlen sokféle: sült tyúk, sült kacsa, galambpástétom, libasült és saláták. Ezt követte egy hatalmas ezüst tálon szarvas, nyúlhús, fogolyhús, baromfiak és kenyerek. Spártában a kemény és egyszerû életmód, a közös étkezés kötelezõ volt. A közös konyhához egy bizonyos pénzösszeggel, meghatározott mennyiségû liszttel, sajttal, borral és más alapanyagokkal járult hozzá mindenki. Egy asztalnál tizenöten ültek a közös ebédlõben, mindenki ugyanazt az ételt fogyasztotta. Leggyakrabban egytál ételt, a híres "spártai feketelevest" ették, melynek receptje nem maradt fenn az utókor számára. Azt azonban feljegyezték, hogy étkezés elõtt kemény edzéseket tartottak a tornacsarnokokban, utána hideg vizû folyókban úsztak, így nem meglepõ, hogy ezt követõen ízlett a feketeleves az éhes ifjaknak. Hippokrates már a diétáról is ír, azaz a helyes étrendrõl, amely nem annyira a betegek gyógyítására, mint inkább az egészség megtartására irányult. A fényûzés, az élvhajhászás és a mértéktelenségre vagy éppen az aszkézisre, önmegtagadásra való hajlam szinte az összes ókori civilízációban felbukkan, és ez a két véglet talán a táplálkozás történetében mutatkozik meg a legjobban.


A római élet és étkezés

A római életnek a vendégbarátság õsi szokása - a hospitium - is szerves részévé vált. A vendégbarátság gondolatát és gyakorlatát a rómaiak a görögöktõl vették át. Vendégbarátság lehetett két személy, de két község között is, szóbeli vagy írásbeli megállapodás alapján. A történetírók és a költõk munkáiból ismerjük, hogy a rómaiak a vendégeket szívesen látták, és a szíves vendéglátást utánzandó eszménynek tartották. Horatius, Ovidius és még számos római költõ szólt az asztal örömeirõl mûveiben. Rómában azonban nem csak ínyencek éltek. A késõ császári korban, amikor a legpazarlóbb orgiákat rendezték, a lakosság nagyobb része egyszerûen étkezett. Nagy volt a különbség a pásztorok, a földmûvelõ emberek és a gazdaságban dúskálók életmódja között. A lakosság fõ táplálékai a sós vízben fõzött kásák voltak, amit árpa-, köles-, búza-, tönkölydarából készítettek. Salátákat, olajbogyót, gyümölcsöket és bort fogyasztottak még, néha halat, húst, bár az utóbbiakhoz ritkán jutottak hozzá. Sokféle kenyeret készítettek búzából, kölesbõl, daralisztbõl, fehér lisztbõl, különféle ízesítéssel, változatos formában. A rómaiak napjában háromszor étkeztek. Az elsõ étkezés a reggeli, 6-7 óra között volt. Fogásai egyszerûek: méz, gyümölcs, sajt és borba mártogatott kenyér. A második étkezés kb. 11-12 órakor a mi villásreggelinknek felel meg. Ennek kínálata bõvült, mert meleg vagy hideg húsételekbõl, halból, fõzelékekbõl és gyümölcsbõl állt. Hozzá mustot vagy mézbõl és borból készült édes italt, illetve méhsert ittak. Délután 3 óra körül kezdõdött a fõétkezés, a cena. Az elõkelõbbek cenája általában három részbõl állt: az elõétel, maga a cena és a desszert. Az elõételeket olyan anyagokból válogatták össze, amelyek serkentik az étvágyat, így szerepeltek itt saláták, tojás, osztriga, olajbogyó, apró sós halak, mártások, zöldségfélék. Az elõételhez is méhsert ittak. Maga a cena több fogásból állt. Az elsõ fogás néha egy egész vadkan vagy más húsételek, fácán, pulyka, császármadár, angolna stb. A második fogás után pihenõt tartottak, majd következett a desszert, ami sajtból, befõzött és friss gyümölcsbõl, fõként almából állt. Az étkezést tojással kezdték és almával végezték. A cena fogásait dúsabbá, változatosabbá tették, ha vendégeket hívtak. Az asztalkendõt vagy a házigazda adta, vagy a vendégek vitték magukkal. Erre azért volt szükség, mert evõeszközt nem használtak. Minden fogás után vizet hordtak körbe a rabszolgák, a vendégek a kezüket leöblítették. Ünnepi jellegû lakomákon a hajukat illatos olajokkal, kenõcsökkel kenték be és virágkoszorúval ékesítették. Az a hiedelem járta, hogy a hûs lombkoszorúval övezett fejnek nem árt meg olyan hamar a bor. Evés közben általában keveset ittak, de a cenát gyakran követte éjszakába nyúló borozgatás, amit a választott borkirály irányított. Az étkezések helye eleinte az átrium volt, késõbb külön ebédlõt használtak. Középen négyszögû asztal állt, ezt három oldalról pamlag vett körül. A római konyha változatosságát a felhasznált sokféle nyersanyagnak is köszönhette. Kedvelt a káposzta, amelynek eleinte a torzsáját fogyasztották. A salátának tucatnyi változatát termesztették: zöld levelû fejes saláta, vörös saláta, vörös eredetû ciprus saláta, fehérsaláta, cikória. Termeltek vörös- és fehér céklát, karalábét. Elterjedt konyhakerti növény volt a spárga, a hagyma, az uborka. A tököt fõzve, olajban sütve készítették, füstöléssel konzerválták télire. Drága volt és ínyencfalatnak számított az articsóka, amit mézzel kevert ecettel öntöttek le, köménnyel fûszereztek. Nagyrabecsült hüvelyes volt a lencse, de babot, borsót is ettek. A lencsébõl levest vagy pürét készítettek, a pörkölt csicseriborsót a cirkuszban ropogtatták az emberek. Gazdag volt a gyümölcskínálatuk. A különbözõ forrásmunkák huszonhárom almafajtát említenek, amit nyersen, aszalva, hamuban sütve, kompótnak, lekvárnak fõzve fogyasztottak, de készítettek almabort is. A körtét az almánál jobban kedvelték, különleges csemege volt Rómában a mézben fõtt körte. Ismerték a körtebort, ízesítõként használták a körteborból készült ecetet. Ismert és kedvelt gyümölcs volt a szilva, a cseresznyét viszont nem kedvelték. Az õszibarack és sárgabarack késõn, a császárság korában honosodott meg Itáliában. Õsidõk óta termett a fügefa, az olajfa és a szõlõ. A citrom és narancs, amely jellegzetes gyümölcse a mai Olaszországnak, Pliniusz idején még nem honosodott meg Itáliában. A disznóhús fogyasztása elterjedt volt. A római parasztok babon, korpán és makkon hízlalták a sertéseket, míg az igazi ínyencek gesztenyén, mandulán tartották. Kedvelt volt a sonka, amelynek több mint húszféle füstölési módját ismerték. A sonka mellett a sertésvese, a láb és a faroktõ is ínyencfalatnak számított. A római korral a sertéshús népszerûségének Itáliában vége szakadt, napjainkban az olaszok viszonylag kevés sertéshúst fogyasztanak. A szarvasmarha a római korban fontos segítõtársa volt az embernek mint igavonó. A marhacsordák egész évben a szabad ég alatt éltek. Tejét nem kedvelték úgy, mint napjainkban, többre tartották a juh- és a kecsketejet, nagyra becsülték viszont a húsát. Kedvenc volt a tevehús, de fogyasztották a fiatal szamár, elefánt vagy kölyökkutya húsát is. Általában jellemzõ volt, hogy legtöbbre a fiatal állatok húsát becsülték. Kivételt képezett a borjúhús, ami nem tartozott a kedvelt húsok közé. A liba Galliából került Itáliába. Gabonafélékkel táplálták a ludakat, illetve ha azt akarták, hogy a májuk nagy legyen, vízbe áztatott fügét adtak nekik. Õsi idõk óta tenyésztették a kacsát, de húsa nem számított ínyencfalatnak. Fogyasztották a tyúk, a gyöngytyúk, a galamb és különbözõ vadszárnyasok húsát is. Amikor a gazdagok drága és fõleg meghökkentõ ételeket akartak adni, divatba jöttek a páva, a flamingó és más egzotikus madarak. A hal legalább annyira fontos táplálék volt, mint a mai Itáliában. A római konyha jóval több fûszert használt, mint napjaink bármelyik európai konyhája. A korabeli szakácskönyvek leggyakrabban egy garum nevû ízesítõt emlegetnek. Apró tengeri halak, szardellák, héjas állatok belsõségeit besózva a napon rothasztották, majd egy két részbõl álló tartály felsõ részébe tették. A felsõ részbõl szitán át az alsó részbe csepegõ, átlátszó folyadék volt a garum. Ára a legdrágább illatszerekével vetekedett. A garumhoz vizet, mézet ecetet, bort vagy gyümölcslevet kevertek, az ízesítésnél alapanyagként szerepelt. Ismerték és használták a borsot, a gyömbért, a tormát, míg a vöröshagyma és a fokhagyma lassan kiszorult az ínyencek asztaláról, a szegények eledele lett. Ma már kevésbé használatos, de a római korban mindennapos fûszerek voltak: az örvénygyökér, a nádrusfû, a mustárkel, melynek serkentõ hatást tulajdonítottak. A Krisztus születése körüli idõben már nem lelhetõ fel Rómában a régi, egyszerû életmód. Ahogy katonailag, gazdaságilag terjeszkedik Róma, úgy váltja fel az õsi egyszerûséget, a régi mértékletes étkezést a végeláthatatlan lakomák sora. A császárság idején már keleti pompa jellemzi a házak berendezését és az étkezést is. A jómódúak házában halastó, szökõkutak díszlenek az oszlopcsarnokok mellett. Az amforákra ráírták, honnan való és hány éves az ital. A mennyezetrõl virágok hullanak a vendégekre, akiket énekesek, színészek vagy éppen vadállatokkal életre-halálra megküzdõ rabszolgák szórakoztatnak. Az étkezésekre elképesztõ összegeket tékozoltak el. Lucullus, akinek neve egyenlõ a nagyvonalú vendéglátással, a lakomával, a minden képzeletet felülmúló bõséges étkezéssel, akkora összegeket költött lakomáira, hogy még Caesart is elképesztette. Olyan mértéket öltött a fényûzés és a pazarlás, hogy törvények születtek ezek megfékezésére. Cato törvényt hozott, amelyben elrendelte, hogy csak nyitott kapuk és ajtók mellett szabad étkezni, de elõírta a meghívható vendégek számát és azt is, hogy egy-egy étkezés mennyibe kerülhet.











Képgaléria

Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?



István [ 2011-01-19 08:50 ]

Nagyon alapos munka, tetszik.

"A legfontosabb, hogy egyre inkább előtérbe került a kereskedelmen alapuló árucsere helyett az önellátásra való berendezkedés, ami a városok meggyengülését, fokozatos elnéptelenedést váltott ki."
Ez ma úgy tűnik, újra így alakulhat.

Nem tudom most hosszasan tanulmányozni az oldalt és a menük tartalmát, de ha elérhető lesz, nég vissza térek, a nagyon érdekes és magas szinvonalú írásokhoz.








Szavazás







Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!